Virágvasárnap - vers és ige

Virágvasárnap - vers és ige

Pecznyík Pál:

Csodás nagy esemény!

Világra szóló esemény
történt egykor itt lenn,
Fiában: emberi testbe
költözött az Isten!

Dicsőségét szemünk elől,
bölcsen elrejtette,
midőn Fiát – csecsemőként –
jászolágyra tette.

Királyt vártunk, de szolgaként
jött közénk, az Áldott,
megismerni közelebbről,
embert és világot.

Bibliánk bár beszél róla,
de alig ismerték,
szavát: nevelő szülők is,
sokszor nem értették.

Aztán, férfikort elérve,
tanítani kezdett,
csodálkozó ámulatba
ejtve, a sok embert.

Mint egyszerű néptanító,
a falvakat járta,
szíve megtelt szánalommal,
szegényeket látva.

Főpapság csak vetélytársat,
mást nem látott benne,
énekelő kísérettel,
szamárhátán menve.

S mint lázítót, gonosztevőt,
halálra ítélte,
mert nem tudta: Isten Fia,
meghalni jött érte!

Ez a csodás nagy esemény,
máig sem ért véget,
Jézus él! És ki Benne hisz,
vár rá, örök élet!

 

Stefura Erzsébet:

Virágvasárnaptól – Golgotáig

Erre fog jönni, ahol én lakom!
Minden virágom eléje rakom,
S hova nem jut, majd köntösöm teszem,
Hozsánnázva kiáltom lelkesen:
Óh, jöjj, lakozz velem!

Amit adtam, lásd minden kevesen,
Szívemet is ráadom, ez nekem
Legtöbb mit bírok; köntösöm után
Szépen kiterítem az út porán,
Eléd, vágyam nyomán.

S lelkendezem. Vaj’ lesz-e rá szavad,
Ez áldozat mily örömet arat?
Te sírsz, arcodon gyász felhője ül
S én Téged hívtalak meg ünnepül?
Ujjongásom elül.

Sötét napok nagy kínja szemedben.
Látod a várost romokba verten,
Magadat is. (Mit az öröm nem lát)
Az Isten-Fiát fára szegzetten.
Szívem visszaveszem.

Örömnek szántam, búnak nem adom.
Nincs már hozsánnám, beborult napom,
Hogy fordulhat a hajnal így estbe,
Virágaim hervadásba veszve,
S a köntös kezemben.

Új zajongás, vajon mi lehet az?
A városon túl mit kiáltanak?
A Király! S üvöltnek összevissza;
„Keresztre föl!” E látványt ki bírja?
Én okoztam volna?

Elhagytam Őt, ott, akkor az úton?
Hogy most kelljen Golgotához futnom?
– Én Királyom! Földöntúli kínban
Hozzád jöttem igaz bűnbánatra
Méltó hódolatra;

Hozsánna, hozsánna! Zengi ajkam!
Kereszted megérlelt, megváltattam!
Áldott, Ki jő az Úrnak nevében!
Véred megmosott, nyomodba tértem,
                                    Szent ünnepre értem.                                   

 

J. C. Ryle igemagyarázata, 1858

https://www.gracegems.org/Commentaries.htm

Borzási Sándor fordítása, 2008

Figyeljük meg először e versekben a mi Urunk Jézus Krisztus tökéletes tudását. Látjuk őt, amint elküldi két tanítványát egy faluba, s megmondja nekik, hogy találni fognak amint bemennek abba „egy megkötött szamárcsikót, melyen még egy ember sem ült”. Látjuk, amint pontosan leírja, mit fognak látni és hallani, oly bizonyossággal, mintha az egész dolog előre el lett volna rendezve. Egyszóval, úgy beszél, mint aki előtt mindenek leplezetlenek és nyitottak, kinek szeme mindenhová ellát, - mint aki ismeri a láthatatlanokat éppúgy, mint a láthatókat.

A figyelmes olvasó megfigyelheti ugyanezt a dolgot az Evangélium más helyein is. Olvassuk egy helyen, hogy „ismerte ellenségeinek gondolatait”. Olvassuk másutt, hogy „tudta, mi van az emberben”. Továbbá azt is olvassuk, hogy „tudta kezdettől fogva, hogy kik azok, akik nem hisznek, s ki az, aki elárulja őt” (Luk 6,8; Ján 2,25; 6,24). Az ilyen ismeret sajátos isteni tulajdonság. Az ilyen igeversek arra emlékeztetnek bennünket, hogy „az ember Krisztus Jézus” nem csak ember. Ő úgyszintén „örökké áldott Isten” (Róm 9,5).

A Krisztus tökéletes ismeretének gondolatára fel kell riadjanak a bűnösök, s ez megtérésre kell ébressze őket. A Egyház nagy Feje ismeri őket, és minden dolgaikat. Ő, ki mindeneknek Bírája, szüntelen látja őket, s figyeli minden útjukat. „Nincs a setétségnek olyan árnyéka, hol elrejtőzhessék a gonosztevő.” (Jób 34,22). Ha titkos szobába mennek, Krisztus szeme ott is rajtuk van. Ha titkon aljasságra vetemednek, és gonoszságot tervelnek, Krisztus tudja és látja azt. Ha az igazak ellen beszélnek titokban, Krisztus hallja. Az embereket megcsalhatják egész életük során, de Krisztust nem tudják becsapni. El fog jönni egy nap, amikor „Isten megítéli az emberek titkait Jézus Krisztus által, az evangélium szerint” (Róm 2,16).

Krisztus tökéletes tudásának gondolata vigasztalásul kell szolgáljon minden igaz szívű keresztyénnek, és serkentenie kell őket fokozott serénységre a jó cselekedetekben. Tudja, hol laknak, s milyen próbákkal küszködnek naponként, s kik azok akikkel együtt vannak. Nincs egy olyan szó szájukban, vagy gondolat szívükben, amit Jézus mindenestől ne ismerne. Vegyenek bátorságot ezáltal, amikor gyalázva vannak, amikor félreértik őket, s hamis színben tűntetik fel őket a világ előtt. Végül is mindez nem számít, ha el tudják mondani, „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged” (Ján 21.17). Csak tartsák magukat szorosan a keskeny úthoz, s ne térjenek el attól se jobbra se balra. Amikor a bűnösök csalogatják őket, s a testvérek így szólnak, „Kíméld magad”, így válaszoljanak: „Mesterem szeme rajtam van. Úgy szeretnék élni és forgolódni, mint aki tudom, hogy Krisztus lát engem”.

Jegyezzük meg, másodszor, ez igeszakaszban, Az Úrnak Jeruzsálembe való  utolsó bevonulásának nyilvános voltát (látványosságát). Azt olvassuk, hogy egy szamáron lovagolt, mint egy király, ki fővárosát megy meglátogatni, vagy mint egy diadalmas hódító, ki győztesen visszatér szülőföldjére. Látjuk, hogy „a tanítványoknak sokasága” veszi őt körül amint a városba bevonul, „örvendezve, és dicsérve az Istent nagy fennszóval”. Az egész történet erősen elüt Urunk életének általános hangnemétől. Más alkalmakkor látjuk őt, amint visszavonul az emberek szeme elől, elvonul a pusztába, s megparancsolja azoknak, akiket meggyógyított, hogy senkinek se mondják, amit cselekedett. Ez alkalommal minden más képet ölt. A fenntartás teljességgel félre van téve. Úgy látszik, hogy a nép figyelmességét keresi. Úgy tűnik, hogy kívánja, hogy mindenki lássa őt, figyeljen fel rá, jegyezzék meg, s emlékezzenek arra, amit cselekedett.

Urunk viselkedésének oka szolgálatának e krízispontján, első látásra, nehezen érthető és rejtelmesnek tűnik. De komoly elmélkedés folytán világossá válik, és tisztán látható. Tudta, hogy eljött az idő, amikor meg kell halnia a bűnösökért a kereszten. Munkája, mint nagy Főpapnak, e földi küldetését illetően, szinte végetért és befejeződött. De az a munka, ami a bűnért való áldozatot és a bűnösök megváltását illeti, még ezután várt rá. Mielőtt magát áldozatul adta volna, az egész zsidó nemzet figyelmét magára kívánta vonni. Az Isten Báránya most megöletés előtt állt.  A nagy bűn-áldozat megölése és bemutatása következett. E nagy dolog nem történhetett csak úgy zugolyában.

Áldjuk hát örökre Istent, hogy Urunk Jézus Krisztus halála ily széleskörben ismert lett, s ily nyilvános eseményként történt. Ha hirtelen kövezték volna halálra valamely népi zavargásban, vagy elzárva fejezték volna le, mint Keresztelő Jánost a börtönben, úgy sohasem fogynának ki a zsidó és pogány hitetlenek, kik tagadnák azt, hogy Isten Fia egyáltalán meghalt. Isten bölcsessége úgy rendezte az eseményeket, hogy lehetetlen legyen az ő halálát letagadni. Bármiként vélekedjenek is az emberek Krisztus engesztelő váltság-halálának tanáról, az ő halálának tényét sohasem tudják letagadni. Nyilvánosan látták és hallották őt a fővárosban addig a napig, míg elárultatott. Nyilvánosan vezették a főpaphoz és Pilátushoz, s hivatalos törvényszék előtt ítélték el. Nyilvánosan vezették a Golgotára, s szegezték a keresztre. Urunk szolgálatának csúcsköve és megkoronázó eseménye az ő bűnösökért vállalt halála volt. Szolgálatának minden mozzanatai közt az ő halála volt a legnyilvánosabb, s ennek voltak legnagyobb számban szemtanúi a zsidók. És ez a halál „a világ élete” volt. (Ján 6,51).

Hadd vegyünk búcsút ez igeszakasztól azzal az örömteljes gondolattal, hogy Krisztus tanítványainak öröme Jeruzsálembe való bevonulásánál, amikor jött, hogy megfeszíttessék, elhalványul és semminek fog bizonyulni összehasonlítva népének azzal az örömével, mellyel fogadni fogja őt, mikor újra eljön uralkodni.  Amaz első örömet oly hamar félbeszakították és felváltották a szomorúság keserű könnyei. A második öröm örökkétartó öröm lesz. Az első öröm ujjongásaiba gyakran belehallatszott az ellenség keserű gúnyja, kik gonoszságot koholtak. A második öröm nem lesz kitéve ilyen kellemetlenségeknek. Egy szót sem fognak szólni a Király ellen, amikor eljön másodszor Jeruzsálemben. „Minden térd meghajol előtt, és minden nyelv vallja, hogy Ő az Úr”. (Fil 2,11).