Virágvasárnap – egy nagy figyelmeztetés

Virágvasárnap – egy nagy figyelmeztetés

A húsvétot mindig a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap tartjuk. A tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-én van, ilyenkor a Nap az egész Földön pontosan Keleten kel és Nyugaton nyugszik, a nappal és az éjszaka időtartama pedig az egész Földön egyenlő. A húsvéti ünnepnek ezt az időpontját a 325-ben tartott híres niceai zsinaton jelölték ki, s ehhez viszonyítva határozták meg a többi tavaszi egyházi ünnepet is. Virágvasárnap pl. a húsvétot megelőző vasárnapra esik. Gondoljuk végig együtt, mire is készülődünk, mire emlékezünk, és legfőképpen mire akar minket Isten tanítani a virágvasárnap kapcsán?

Magának az ünnepnek nem sok köze van a virághoz, habár a köztudatban az egész húsvéti ünnepkör szorosan összekapcsolódott a tavaszi éledéssel, a természet virágba borulásával. A Bibliát ismerő emberek számára ez a nap nem a tavasz legszebb, "legvirágosabb" ünnepe, hanem egy nagy figyelmeztetés, egy nagy felkiáltás. Mit értek ez alatt?! Ezen a napon arra emlékezünk, hogy az Úr Jézus betöltve minden messiási próféciát szamárháton bevonult Jeruzsálembe. Szolgálata során a nép vezetői, a farizeusok és az írástudók szüntelenül jelt kívántak tőle, időről időre feltették Urunknak azt a kérdést, hogy "Honnan jöttél? Ki küldött? Ki vagy te? Te vagy a Messiás vagy mást kell várnunk?" Azon a napon Jézus úgy döntött, hogy egyértelműen, félre nem érthetően tudtára adja népének, hogy Ő a megígért szabadító!

Urunk teljes földi szolgálata erről beszélt. Már szolgálata legelején, ott a názáreti zsinagógában világosan meghirdette küldetésének lényegét, és a lehető legegyértelműbben azonosította magát. Így olvashatunk erről a Lukács evangéliumában: „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét. Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” (Lk 4:18-21)

Azt hiszem, ez elég világos beszéd. Ezután három év kitartó szolgálat következett, mely igazolta azt, hogy a meghirdetett program nem csupán hangzatos szólamok gyűjteménye volt, hanem az összes ígéret egytől egyik beteljesült ezek alatt az évek alatt. Ő maga mondta azt, hogyha nem hiszünk a beszédének, akkor legalább azoknak a csodáknak higgyünk, melyek általa lettek: „...Vakok látnak, sánták járnak..., szegényeknek az evangélium hirdettetik.” (Lk 7:22) - üzente a börtönben ülő Bemerítő Jánosnak, mikor az elbizonytalanodott Jézus személyét illetően.

Ám úgy tűnik ez még mind kevés volt. S érdekes, hogy Urunk ekkor nem azt mondta, hogy ha ennyire vakok vagytok, akkor maradjatok is úgy, magatokra vessetek, hanem még egyszer, utoljára próbálkozik a lehető legegyértelműbben. Valóban igaz az, amit egy másik helyen így olvashatunk a Bibliában: „Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.” (Zsolt 103:8) vagy „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.” (Ez 18:23) Úgy van Isten velünk, mint a jó tanár a nehezen tanuló kisdiákjával. Magyarázza, magyarázza neki a leckét, s ha még mindig nem érti, akkor nem kezdi el szidni, hanem megpróbálja valahogy más úton, más példák segítségével a fejébe juttatni a tananyagot, hátha így már végre felfogja az a nehezen tanuló agy is az igazságot...

Virágvasárnap Isten újabb, és talán az egyik legnagyobb próbálkozása arra, hogy népének megmagyarázza, hogy Jézus a megígért Messiás. Zakariás próféta évszázadokkal korábban ezt jövendölte: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” (Zak 9:9)

És a nép felismerte a jelet. Az evangéliumok beszámolója szerint királynak kijáró tisztelettel fogadták a szamárháton bevonuló Jézust, s ezt kiabálták közben: „Hozsánna a Dávid Fiának!” - azaz a Messiásnak - „Áldott, aki jön az ÚR nevében!...” (Mt 21:9) Ám a lelkesedés csak a templomig tartott, hiszen a bevonuló király nem azt tette, amit vártak tőle. Nem állt a nép élére, nem lázadt fel az elnyomó római uralom ellen. Ő a templomba ment, és az imádság házának megromlott rendjét állította helyre. Ez volt a küldetése. Helyreállítani az Isten és az ember között megszakadt párbeszédet...

Azt írtam az elején, hogy a Bibliát ismerő ember számára virágvasárnap egy nagy figyelmeztetés. Valóban az, hiszen Isten bárhogy szólhat hozzánk, bármilyen módon figyelmeztethet minket, ha mi képtelenek vagyunk megválni a saját elvárásainktól. Attól, hogy mi akarjuk megmondani, hogy mi a feladata neki, a mindenható Istennek... Ha azonban ilyen szívvel közeledünk hozzá, akkor akár még helyes dolgokat is hirdethetünk a szánkkal, akár királynak is nevezhetjük Őt, az sajnos nem segít rajtunk. A végeredmény ugyanaz lesz, mint kétezer évvel ezelőtt volt. Jézus sírt a város fölött és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lk 19:42-44)

A kegyelem hosszú, de nem végtelen. El lehet játszani. Virágvasárnappal lezárult egy korszak Izráel népe számára. Sok megpróbáltatás, sok üldözés következett ezután... Kétezer évvel később a mi számunkra is szól a figyelmeztetés. A lehetőség ma még adott, ma még hangzik Isten megtérésre hívó szava, de nem tudjuk, hogy meddig! Bárcsak tanulnánk virágvasárnap szomorú példájából, és nem követnénk el mi, ma élő emberek ugyanazt a végzetes hibát, hiszen nem biztos, hogy lesz lehetőségünk jóvátenni...

Kulcsár Anikó