Jöjj szép tavasz!

Jöjj szép tavasz!

Végre itt a kikelet! Lehet-e szavakkal visszaadni azt a csodát, amit a Teremtő ezer színnel fest meg, azután megfűszerezi bódító illatokkal, életre kelti zsongó madárdallal, fölborzolja simogató széllel, melengeti cirógató napsütéssel?

Minden sejtjében lüktet az élet, kibomló rügyekben, nyújtózkodó fákban, tiszta virágokban, amelyek ma nyílnak, és holnap átadják a helyüket a soron következőnek. Bogarak, lepkék, döngicsélő méhek mámoros gyönyörrel isszák az édes nektárt, s velük együtt mi is ízlelgetjük az önfeledt boldogságot, mert a Nagy Alkotó nekünk is életet adott, óvó kezében megtartott. Átragad ránk a természet lüktetése. Új tervekre, munkára bíztat, mert élni mégiscsak szép és érdemes.

Hajdanán őseink belevetették magukat a megújuló természet tarka forgatagába. Zörgő szekerekkel rótták a határt, fölkeresték a szántóföldet, gyümölcsöst, szőlőskertet. Azután imádkozva, hálálkodva, bizakodva nekiengedték az ekét az ébredező termőföldnek. Aki már tanúja volt ennek a meghitt pillanatnak, hallotta, hogy szeli meg a rideg vas a harmatos földet, amely csöndben fölsóhajt, halkan roppan, mint a megszegett kenyér, s kitárja fekete szívét, hogy befogadja az új élet jó magját, azután táplálja, éltesse azt, amint az Úr Isten elrendelte kezdettől fogva.

Tavasz van, éled a teremtett világ, mert éltetni akarja ura.  Mire tanít a kipattanó rügy, a színeiben pompázó tavaszi rét, a csengő madárdal, a fénylő nap, a kéklő égbolt? Számomra arról beszél, hogy bármily komor is a fagyba dermedt téli természet, a tavaszi nap melengető sugarára minden újraéled. Arról beszél, hogy lehet újat kezdeni. Nincs semmi végleg elveszve. Az ember szíve is, legyen bár hasonló a kopár ágakhoz, Isten szeretetének sugaraira újra éledhet, kivirulhat és pompázhat. A tavasz számomra reménységet hirdet. Arra bíztat, hogy érdemes az evangélium jó hírét - mint melegítő sugarat - továbbítani a dermedt emberszívek felé; hogy érdemes az év minden szakában az igét hirdetni, s ebből a magunk számára is új erőt meríteni.

Ébredjen bennünk is újra mind, amit Isten éltetni, növelni akar, ami gyönyörűséges szent tekintetének! Ez az évszak bizonyságtétel a teremtésről; Isten szól, hogy ,,Legyen!", és neki minden enged. Ne vitázzunk vele!                                                                                                                             

Mihály Sándor

 

TAVASZI IMÁDSÁG

Szerző: Túrmezei Erzsébet

Tavasz! Színek, fények illatok!
Simogató, meleg sugarak.
Zsendülő vetések közt járhatok 
felhőtlen, kék ég alatt.

Bimbók bomlanak fákon, bokrokon...
orgonák nyílnak nemsokára.
S tavaszi reménnyel vágyakozom 
,,Krisztus jóillatára".

Mert az megújult életekből árad, 
s minden virágillatnál édesebb.
Felüdül tőle a fáradt,
Begyógyul tőle a seb.

Megszépül tőle az élet,
Könnyűvé lesz a nehéz.
A szív boldog tavaszra ébred, 
segíteni mozdul a kéz.

Élő Krisztus, végy lakozást bennünk!
Virágok illatoznak szerteszét.
Segíts a Te jóillatoddá lennünk!
Árasztani szíved szeretetét!

 

,,Új tavasz ébred, újul az élet,
fázós télnek vége már.

Zöldek a rétek, hangos a fészek, 
játszik felhő, napsugár.

Vígad a szívem; oly csodás minden! 
Áldlak érte Alkotóm.

Új tavasz láttán, dallamok szárnyán, 
száll fel hálám hódolón, trónusodhoz, Alkotóm."
(Énekeljünk az Úrnak; 42. ének)

 

,,...elmúlt a tél, immár virágok nyílnak, ...az éneklésnek ideje eljött, gerlebúgás hangzik földünkön..."
(Énekek éneke 2:11-12)