„Építkezés” a Székely Bertalan kertben. Beszámoló az ÖRÖMHÍR táborról.

„Építkezés” a Székely Bertalan kertben. Beszámoló az ÖRÖMHÍR táborról.

Isten iránti hálával adunk hírt az ÖRÖMHÍR táborral kapcsolatos 

eseményekről, tervekről – a teljesség igénye nélkül.  

Idén Isten segítségével a huszadik ÖRÖMHÍR tábort szervezte meg a Székely Bertalan kertben az - 1995-től működő - Tábor Alapítvány önkormányzati támogatással, felekezetközi összefogással. Az ÖRÖMHÍR Munkatársi Közösség önkéntesei végezték a feladatokat, szolgálatokat július 23 –  augusztus 10  között. Megvalósult a tervezett három hét és a kézműves blokk, amelyeken 76 család 119 gyermeke fordult meg. (A kosárfonás tanulási programon felnőttek is részt vettek.) Számos család gyermeke(i) több héten keresztül jártak a táborba. Zömében közülük került ki az önkormányzat és a Tábor Alapítvány által támogatott gyermekek köre is. A tábor érdekessége, hogy a programok közötti szabadidőben „bunkerek” épültek. A gyermekek a kertben található kisebb-nagyobb köveket, farönköket, fadarabokat, száraz gallyakat, valamint a táborban használt székeket és egyéb eszközöket - önszerveződően - nagyon kreatívan használták fel, ad-hock alakult  csapatokban, szinte versenyezve egymással. A kert árnyas fái alatt „bunkerek” épültek, amelyekben  szabályosan zajlott az élet. Engem ez emlékeztetett az 50-es, 60-as évek gyermekjátékaira, amikor  is mindenféle természetben található anyagot felhasználtunk az egyéni és a csoportos játékainkhoz  az udvaron, a mezőn, a köztereken. 

A különféle színes programok (kézműves foglalkozások, csapatjátékok, uszodalátogatás, biciklitúra) mellett legfontosabbnak tartjuk a bibliai tanításokat és az azokon alapuló énekeket.  A tábor bibliai tanítási témái voltak: az Úr Jézus példázatai, hegyek a Bibliában, Eszter királyné  élete, mint a  „beépített szépség”. Természetesen mindez gyermeknyelven.

25  felnőtt korú önkéntes  munkatárs  tevékenykedett  a  táborozók  között – hosszabb-rövidebb időn  keresztül.  Rajtuk  kívül  segítőként volt  jelen 17 fiatalkorú középiskolás.  A táborozók közül is néhány – érett gondolkodású és megfelelő magaviseletű - felső tagozatos  fiatal  ismerkedhetett  a kisebbek  felé  irányuló segítési  lehetőségekkel.  Ezt  azért  is tartjuk  fontosnak,  mert  a  jelenlegi rendelkezések  értelmében csak az tehet érettségi  vizsgát,  aki  - a középiskolai  tanulmányai során - 50 órát közösségi szolgálattal töltött különféle intézményekben.  Az ÖRÖMHÍR tábor is olyan „gyermek-intézmény”,  amely  megfelel erre a célra. Bármelyik  középiskola szerződést  köthet az alapítványunkkal, s fogadjuk a diákjait,  igazoljuk az eltöltött  órákat.   Idén nyolc szadai és hat más településen élő középiskolás diák szerezhetett  napi több órás gyakorlatot a táborban, s ezzel szaporította  (vagy  megszerezte) a közösségi  szolgálata  óráinak számát.  (A főiskolai hallgatók  szakmai gyakorlatát is igazolni tudjuk!)

A táborozó gyermekek és szüleik nevében megköszönjük minden önkéntes munkatárs, középiskolás és tinédzser segítő tevékenységét, s ezen belül a  táborvezetők áldozatos  munkáját. Időrendi  sorrendben: 1. hét:   Bacsó Benjámin  és Boros Gábor  2. hét: Sándor  Levente és Andrea  3. hét:  Tóthné Tarcali Marianna  és Molnárné Gajjas Andrea.  Mindhárom héten egész napos gyermektábor volt, meleg ebéddel.

Célzottan törekszünk arra, hogy minél kisebb legyen a szülők tábori díj hozzájárulása. Ennek része az is, hogy költséges tízórai  és uzsonna vásárlását nem terveztük. Köszönjük a lakossági  adományokat!  Soha nem fogyasztottuk  magában a margarinos  és  házi zsíros kenyeret:  gyümölcs, zöldáru, házi lekvár és méz bőven volt minden tábori napon.  Köszönjük a palacsintát, a házilag  készített süteményeket, a különféle pékárukat és a sok egyéb adományt is, amivel  megleptek  bennünket a gyülekezetek tagjai, a családsegítő szolgálat, a szülők és más személyek. Sőt  húsz  év során idén  első  ízben  - több magánszemély kisebb-nagyobb pénzbeli céladományából - még fagyizás is volt két tábori  héten. Nagy sikere volt ennek a gyermekek, a fiatalok  és a felnőttek  körében! Köszönjük a gondolatot és a pénzadományt!

Mindhárom  helyi gyülekezet (református, katolikus, baptista) támogatta a tábort a januári imaheti  perselypénzzel. Pályázati úton kaptunk 100.000 Ft támogatást a Magyarországi  Baptista Egyháztól. Az  Önkormányzat - egészen  a kezdetektől - a  rászoruló családok gyermekei és az önkéntesek étkezés támogatását, valamint a helyszínt  biztosítja. A kapott támogatások és az önkéntesek  munkája nélkül magasabb lett volna a tábor részvételi költsége. Köszönjük az  ima támogatásokat is. Isten áldja meg gazdagon mindazokat, akik bármilyen módon hozzájárultak a tábor tevékenységéhez!   

A Hajnalcsillag  bábcsoport  két ízben is tartott  bábelőadást.  Fülöp Hajnalka pedig   a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat  (International Children’s Safety Service)     munkatársaként  eljött egy alkalommal,  hogy előadást tartson és beszélgessen a táborozókkal  az  internet veszélyeiről. (A  beszámolót követően közöljük  két felső tagozatos diák sorait erről az  alkalomról.) Köszönjük, hogy színesebbé  tették a tábor programját és hasznos információkhoz  juttatták a táborozókat és a munkatársakat.

A tábor munkatársai fontosnak tartják, hogy év közben se szakadjon meg a kapcsolat a táborozókkal és a családtagjaikkal. Ennek módjait keressük. Táborunknak saját oldala van a facebookon,  melynek címe: Örömhír  tábor és ovis bibliakör – Szada .  Aki teheti, lájkolja, ossza meg az oldalt, hogy mindenki időben értesülhessen a legújabb „örömhírekről”. Ezúton is  hívjuk a szadai  óvodába  járó nagycsoportosokat  az  ősszel induló  ÖRÖMHÍR bibliakörbe!  A szülőket, nagyszülőket pedig várjuk a Szadai Keresztény Szülők Körének havonkénti  alkalmaira.  

 „Igéd vidámságot  szerzett nekem és szívbeli örömöt.”   

(Biblia, Jeremiás  könyve) 

                                                                                          Pálinkás Ibolya

 

Egy édesanya, Miháczi Zita gondolatait már egy előző cikkben olvashattuk. Most ismerjünk meg további véleményeket;

Rónaszéki Nikolett és Szabó Fruzsina  (a Szadai Székely  Bertalan  Általános Iskola  felső tagozatos  tanulói):  „Az ÖRÖMHÍR  tábor keretein belül a tíz éven  felüli táborozók meghallgatták Fülöp Hajnalka hasznos  és izgalmas előadását. Az internet veszélyeiről  volt szó. Lényeges szempont volt az internetes zaklatás. Hajni  elmesélte, hogyan lehet megelőzni  az  internetes zaklatásokat. Rövid filmeket és képeket nézegettünk. Megismertünk különböző  segítő  csoportokat (pl. Kék  vonal).  Hajni  figyelmesen  végig hallgatott minden  gyereket.  Érdekes  volt ez a program  a számunkra. Hogy miért?  Megtanultuk,  hogy mit nem szabad az interneten és  a különböző   közösségi  oldalakon  csinálni. Az előadás során azt is megtudtuk, mit és hogyan  kell  tennünk, hogy  biztonságban érezhessük magunkat az  interneten is.”

 

Fülöp Hajnalka, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat  (International Children’s Safety Service) munkatársa:   „ Hőségriadó kellős közepén, tinédzsereknek  oktatást  tartani? És igen, lehet, méghozzá úgy, hogy érdeklődőek, aktívak és figyelmesek, fegyelmezettek és nyitottak voltak! A biztonságos internethasználatról volt szó, a Safer Internet Program keretében, az ÖRÖMHÍR  tábor 2018. 08.08-i napján, Szadán, egy nem mindennapi helyen: a Baptista imaházban.  Az előadó, Fülöp Hajnalka szerint "nagyon jó volt a hangulat a gyülekezeti teremben, utána is sokat beszélgettünk a gyerekekkel és a visszajelzéseik is arról tanúskodnak, hogy ez a téma nagyon fontos a gyerekek számára, hogy valaki beszélgessen velük erről, kérdezze őket, tanácsot adjon, mit tegyenek veszély esetén, hogy elhárítsák és hogyan előzzék meg azokat? Fontos, hogy legyen felnőtt, aki meghallgassa a  gyerekek, tinik digitális életben szerzett tapasztalatait. Jó volt látni, milyen erős a belső figyelmük, önismeretre való igényük. Többen kérdezték, hogy lehet ezt az előadást az iskolájukba is megrendelni, ez ügyben a  www.saferinternet.hu oldalon megtalálhatóak az információk. Az előadások, foglalkozások a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében a megfelelő feltételek mellett ingyenesek."