„… nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” (ApCsel 28,2)
A Krisztus-hívők egységéért folytatott imahét 2020-as anyagát a máltai és gozói keresztény egyházak készítették. A máltai keresztények február 10-én nemzeti ünnep keretében ünneplik Szent Pál hajótörését, ezzel jelzik és köszönik meg a keresztény hitnek a szigeten való megjelenését. Az imahétre választott igeszakaszt az ünnepen szokták felolvasni az Apostolok Cselekedeteiből.
A történet úgy kezdődik, hogy Pált fogolyként Rómába viszik (ApCsel 27,1). Pált bilincsbe verik, de Isten küldetése még egy ilyen veszélyes út ellenére is beteljesedik általa. Ez az elbeszélés az emberiség klasszikus drámája, amely a természet rettenetes erőivel szembesít. A hajó utasai kiszolgáltatottak a tenger erejének és a rájuk zúduló hatalmas viharnak. Ezek az erők ismeretlen területre sodorták őket, ahol az elveszettség érzésével és a reménytelenséggel kell szembesülniük. A hajón tartózkodó kétszázhetvenhat ember külön csoportokra oszlott. A százados és a katonái hatalommal és jogosultsággal rendelkeznek, de a tengerészek szakértelmétől és tapasztalatától függnek. Bár mindannyian félnek és sebezhetők, közülük a leláncolt foglyok a legvédtelenebbek. Életük feláldozható, a csoportos kivégzés veszélye fenyegeti őket (27,42). A történet folytatásában az életük elvesztésétől való félelem miatt növekvő megosztottságot, ezáltal erősödő bizalmatlanságot és gyanakvást látunk a különböző csoportok között.
Mindemellett figyelemreméltó, ahogyan Pál a békét sugallja a nagy felfordulásban. Tudja, hogy életét nem olyan erők irányítják, amelyek közömbösek sorsa iránt, hanem Isten kezében van, akihez tartozik, akit szolgál (ld. 27,23). Hite miatt biztos abban, hogy Rómában a császár elé fog állni, és ennek a hitnek az erejével állhat meg útitársai előtt, és adhat hálát Istennek. Mindenkit erre bátorított. Pál példáját követve osztoznak a kenyéren, az új reménységben egyesülve és szavaiban bízva.
Ez mutatja a szakasz fő témáját, amely az isteni gondviselés. A százados döntése volt, hogy a rossz időjárás ellenére útnak induljanak a hajóval. A vihar alatt a tengerészek döntöttek arról, hogyan irányítsák a hajót. Végül a saját terveik meghiúsulnak, és csak úgy, hogy együtt maradnak és hagyják, hogy a hajó összetörjön, menekülnek meg az isteni gondviselés által. A hajó és az egész értékes rakomány elvész, de mindenki életben marad, „mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről” (27,34; ld. Lk 21,18). Keresztény egységünk keresése során az isteni gondviselésnek átadva magunkat számos olyan dologról kell lemondanunk, amelyhez szorosan kötődünk. Istennek azonban minden ember megváltása számít.
Az embereknek ez a sokszínű és ellentmondásos csoportja zátonyra fut „egy szigeten” (27,26). Ugyanabban a hajóban hánykolódnak, és úticéljuk is ugyanaz, ahol az emberek egysége a szigetlakóktól kapott vendégszeretetben lesz nyilvánvalóvá. Amint összegyűlnek, a tűz körül olyan emberektől körülvéve, akik nem ismerik és nem is értik őket, a hatalmi, társadalmi különbségek eltűnnek. A kétszázhetvenhat ember többé már nincs kitéve a kiszámíthatatlan természeti erőknek, hanem az Isten szerető gondviselése öleli át őket, mégpedig olyan embereken keresztül, akik „nem mindennapi emberséget” (28,2) mutattak irántuk. Fáznak és vizesek, meg szeretnének száradni és melegedni a tűznél, éhesek, és ételt adnak nekik. Mindaddig védett helyen vannak, amíg nem tudják biztonságosan folytatni útjukat.
Ma sokaknak ugyanezzel a rémülettel kell szembesülniük, ugyanazon a tengeren. Ugyanazokat a helyeket nevezi meg a bibliai szakasz (27,1; 28,1), amelyek a mai menekültek történeteiben is feltűnnek. A világ más részein sokan hasonlóan veszélyes utat tesznek meg a szárazföldön és a tengeren, hogy elmeneküljenek a természeti katasztrófáktól, a háborúktól és a szegénységtől. Életük szintén ellenséges és kiszámíthatatlan erők kezében van – nem csak természeti, hanem politikai, gazdasági és emberi erőket is beleértve. Az emberi közömbösségnek számos formája van: először is azoké, akik hajózásra alkalmatlan hajón adnak el helyeket a kétségbeesett embereknek; másrészt a mentőcsónakok kiküldése iránti közömbösség; valamint a menekültekkel teli hajók elküldésének közönye. Ez csak néhány példa. Amigráció e mostani válságával szembesülve keresztényként különös kihívást jelent számunkra ez a történet: összejátszunk-e a közömbösség rideg és barátságtalan erőivel, vagy „nem mindennapi emberséget” mutatunk, és Isten szerető gondviselésének tanúi leszünk minden ember számára?
Keresztény egységünk keresése során nagyon is szükséges erény a vendégszeretet. Ennek gyakorlása egyre inkább nagylelkűségre hív minket a rászorulók iránt. Azok az emberek, akik nem mindennapi emberséget mutattak Pál és társai iránt, még nem is ismerték Krisztust. Mégis, szokatlan emberségük, kedvességük révén kerültek közelebb egymáshoz a megosztott emberek. Keresztény egységünket nem csak az egymás iránti vendégszeretettel tudjuk kifejezni, noha ez is fontos, hanem szeretetteljes találkozásokon keresztül azokkal is, akik nem részesei nyelvünknek, kultúránknak és hitünknek. Az ilyen viharos utazásokban és véletlen találkozásokban Isten akarata teljesül egyháza és minden ember iránt. Ahogyan Pál hirdetni fogja Rómában, Istennek ez az üdvössége minden népnek elküldetett (ld. ApCsel 28,28). A nyolc napra vonatkozó gondolatok és az istentiszteleti szolgálat az Apostolok Cselekedeteinek szövegére fog összpontosítani.
A nyolc nap témái:
1. nap: Megbékélés: a rakomány kidobása
2. nap: Megvilágosodás: Krisztus világosságának keresése és megmutatása
3. nap: Reménység: Pál üzenete
4. nap: Bizalom: Ne félj, csak higgy!
5. nap: Erő: a kenyér megtörése az útra
6. nap: Vendégszeretet: a nem mindennapi emberség bemutatása
7. nap: Megtérés: szívünk és elménk megváltozása
8. nap: Nagylelkűség: elfogadás és adás