Adventi gondolatok - 2020'

Adventi gondolatok - 2020'

„Jöjj népek Megváltója! Így kér a föld lakója, Jöjj, lelkünk drága fénye, Szívünk édes reménye!”

- csendül fel az ádventi időszak nyitányán évről-évre a jól ismert ősi himnusz, és felragyog vasárnapról-vasárnapra eggyel több, végül négy gyertya az ádventi koszorún.

Ahogyan az ősi ének sorai, úgy a gyertyák növekvő fénye is a világ Világosságára, a nagybetűs Reményre, az Úr Jézusra irányítja a figyelmünket. Ő az a reménysugár, aki ígéretként, már az Ószövetség népének az életében, annak minden mélységében, sötétségében pislákolt. Ő az a reménysugár, akit Betlehem egei alatt, mint jászolban fekvő kisdedet szemlélve, fényesség ragyogott fel a pásztorok és a napkeleti bölcsek szívében.

Ádventben egyrészt Isten beteljesült ígéreteit ünnepeljük, - Jézusban eljött, megszületett a Megváltó - másrészt pedig komolyan vesszük a figyelmeztetést, az Úr a történelem végén újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége. Visszajövetelekor azonban már késő keresni Őt. „Jöjj … „ - hangzik fel az ősi kérés és az Úrra figyelő csendben megtapasztalhatjuk, Ő jön felénk. Szentlelke által jelen van az igében, és életünk mélységeibe bevilágítva, eloszlatva a bűn sötétségét új kezdetre, reményteljes új életre hív.

Ádvent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Énekeink, imádságaink, a Szentírás igéi, az ádventi koszorú gyertyáinak a fénye állítsanak meg mindannyiunkat a rohanó időben és tanítsanak meg vágyakozni a hozzánk érkezett, érkező és egykor újra megjelenő Úr után. Addig kiáltsunk, míg tart a kegyelem ideje: Jöjj, Uram Jézus.

Mihály Sándor