A Szentlélek kitöltetett

A Szentlélek kitöltetett

A pünkösddel egy kicsit bajban vagyunk. Általában tavasz végére esik, amikor vizsgáznak a diákok, amikor már sok a munka a földeken. Nem kap túl nagy hangsúlyt az ünneplése. Nem is kapcsolódnak hozzá olyan szép szokások, mint a fenyőfa és a kántálás a karácsonyhoz, vagy a tojások és a locsolkodás húsvéthoz. De nem is ez a fő gond. Sokkal inkább az, hogy nem nagyon tudunk mit kezdeni a Szentlélekkel. Őt ünnepeljük pünkösdkor, az Ő kitöltetését. Ez a kitöltetés nem egy olyan szép kerek történet, mint mondjuk Jézus születése: kisbáránnyal, csacsival és jászolban fekvő gyermekkel. A Szentlélek kitöltetése különös, megmagyarázhatatlan, rejtélyes dolog. Még Lukács is birkózik vele az ApCsel 2-ben. Erre a küzdelemre utal a „szélrohamhoz hasonló zúgás” és a „valamilyen lángnyelvek” kifejezés. Különben pedig ki (vagy mi?!) a Szentlélek? Ugye milyen furcsa, hogy még a kérdést sem tudjuk jól feltenni? És miért ünnepeljük a kitöltetését, ha már korábban is itt volt és dolgozott a világunkban?

Szóval próbáljunk egy kicsit rendet tenni magunkban. A Szentlélek személy. A Szentháromság harmadik személye. Nem egy személytelen erő, ahogy sokan vélik. Jézus többször személyként beszél róla: aki elvezet az igazságra, megtanít, vígasztal, bátorít (lásd János 16,5-15). A Szentlélek Jézus keresztelésekor fizikai formában (galamb képében) szállt alá (Lukács 3,22 és párhuzamos helyei). A világ teremtésekor Isten lelkeként lebeg (mintegy madárként) a vizek felett (1Mózes 1,2). Az apostolok is személyként beszélnek a Szentlélekről az apostoli gyűlés határozatában, mikor azt mondják: „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk” (ApCsel 12,28). János apostol Pártfogónak (Vigasztalónak) nevezi a Őt. Elég egyértelmű, hogy egy erő nem, csupán egy személy tud pártfogolni valakit. A Szentlélek személyének voltán nem változtat az a tény sem, hogy az ige sokszor Isten lelkének, Krisztus lelkének, Igazság lelkének vagy egyszerűen Léleknek nevezi. Ezek a kifejezések a Szentlélek eredetére, nem pedig alárendelt voltára utalnak. Ha pedig személy, akkor a ki és nem a mi kérdés használata a jogos.

A Lélek jelen volt a világban már a teremtés előtt. Akkor mi is történik pünkösdkor? Mit is ünneplünk? Eljött a világba Az, Aki itt volt korábban is?! Valóban sokszor olvassuk az Ószövetség lapjain is, hogy valakit betölt az Úr Lelke (2Mózes 31,3), vagy valakire rászáll az Úr Lelke (1Sámuel 10,6). De az Ószövetség idejében a Szentlélek mindig különleges emberekre (bírák, próféták, királyok) töltetett ki és mindig különleges feladatra (a nép megszabadítása az ellenség kezéből, Isten akaratának meghirdetése stb.) Tehát a Szentlélek valóban itt volt, és dolgozott a világban pünkösd előtt is. Az a különleges az első pünkösdben, hogy a Lélek mindenkire kitöltetik. Péter a híres pünkösdi beszédének elején a Jóel 2,28-at idézi, amelyben Isten az Ő lelkét még a szolgáknak és szolgálóknak is ígéri. Krisztus minden követője kap Szentlelket! Mi is!

Ha ilyen közel van hozzánk, ha bennünk él, vagy – mondjuk úgy – mi élünk Őbenne, akkor miért nem tudunk Róla többet? Miért nem ismerjük jobban? Talán pont ezért. Azért, mert benne élünk. A természetes közegünk keresztyénként Isten Lelkének jelenléte, így hát nem törődünk Vele sokat. Hányan tudjuk a légköri levegő kémiai összetételét? Pedig percenként átlagosan 12-16-szor lélegzünk belőle. A Szentlelket az Ő munkái alapján tudjuk igazán megismerni. Az első pünkösdkor, a tanítványok sem igazán tudják, mi történik velük. Mintha szél zúgna, és valamiféle lángnyelvek jelennek meg. De nem is ez a lényeges. Hanem az a változás, ami végbemegy a tanítványokban. Az addig óvatosan bezárkózó tanítványok bátran kilépnek az aratási ünnepre összegyűlt tömegbe, és olyan erővel, olyan meggyőződéssel hirdetik Krisztust, hogy aznap 3000 ember tér meg. A munkájáról ismeri fel a Szentlélek kitöltetését Péter is Kornéliusz házában (ApCSel 10,44-46). A Szentléleknek méltán lett jelképévé a szél: magát a szelet nem látjuk, csupán azt, ahogy mozgatja az ágakat, hajlítja a fákat, vagy észrevesszük, ahogy megszárítja a földet. Igen, érezzük a szelet a bőrünkön is, de nem érezzük-e ugyanígy a Szentlélek jelenlétét és munkáját egy-egy gyülekezetben, táborban, konferencián?!

Talán azért olyan rejtélyes a Lélek, mert Ő ritkán hívja fel önmagára a figyelmet. Az Ő „dolga”, hogy az Atyára és a Fiúra mutasson, nem Önmagára. Ebben is óriási példa a mi számunkra. Fel tudjuk-e magasztalni mi, a pünkösd fényében élő keresztyének az Atyát és Fiút úgy, hogy közben ne mi magunk legyünk a fontosak?

Mihály Sándor