2015. JANUÁR 25. - A LEPRAMISSZIÓ VILÁGNAPJA
Kőszegné Füzesi Márta buzdítása az "Adjunk hálát a bélpoklosokat készséggel fölkaroló és gyógyuláshoz segítő Lepramisszióért!" - imatémában. Elhangzott a Kispesti Baptista Gyülekezetben 2015. január 25-én, a Lepramisszió Világnapján.
Bibliai textus: "Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. Egyszer rabló arám csapatok vonultak ki, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából." (2. Kir. 5: 1-3)
A lepra, (más néven: Hansen-betegség) illetve magyarul bélpoklosság, a bibliai idők óta ismert, de ma már könnyen gyógyítható, nehezen fertőző betegség. Jellemzően szoros és tartós érintkezés útján terjed zsúfolt, rossz higiénés körülmények között élő közösségekben. Terjedéséhez az igen hosszú lappangási idő is hozzájárulhat, ami 3-tól akár 20 évig is tarthat. A betegség vélhetően már ez idő alatt is fertőzhet.
Elsősorban a fejlődő országokban, a trópusi vidékeken fordul elő, mint úgynevezett „nyomor”- vagy „szegénybetegség”, de az Egyesült Államokban is mintegy 100 új esetet regisztrálnak évente. A világon jelenleg mintegy 10-12 millió leprás beteg él. A szegénység, alultápláltság, rossz ivóvíz megoldása után szinte „magától” eltűnik egy-egy területen! Napjainkban örömteli példa erre Ázsiában Dél-Korea, Bhután, Thaiföld, Európában pedig Ukrajna, Románia. Ezekben az országokban még 20 éve is voltak leprabetegek és működtek leprakórházak. Az életszínvonal általános emelkedésével azonban e betegség egyszerűen megszűnt. Ezért a lepra elleni harc a nyomor elleni harccal azonos!
Azt is fontos tudni, hogyan „működik” a betegség. A lepra nem „eszi meg” az ujjakat. A "Mycobacterium leprae" nevű baktérium a test hűvösebb tájain (kezek, lábak, szem) szaporodik el, ahol idegkárosodást okoz. A leprabeteg emiatt nem érzi a tűszúrást, a lábos forróságát vagy a kis sebeket, így nem is rántja el a kezét, sőt, utána sem kezeli a sebet. Kicsit leegyszerűsítve ennek következménye, hogy ha évekig kezeletlenül marad, a sok kis sebből egy komolyabb fertőzés keletkezik, amely az ujj elvesztéséhez, vagy teljes vaksághoz is vezethet.
Legyőzését nehezíti, hogy nincs megfelelően hatékony specifikus védőoltás, a BCG-vakcina csak részlegesen véd. A világ egyes pontjain a lepra elsősorban azért terjed, mert a megfelelő gyógyszerek éppen ide nem jutnak el. Az elmaradott és fejlődő országokban még a XXI. században is évente több mint 200 ezer ember kapja el a kórt. A betegek zöme főként Afrika, Ázsia és Dél-Amerika egyes térségeiben él.
Az általános hiedelemmel szemben a leprás beteg, különösen a korán kezelt esetek, nem veszélyesek a környezetükre, ezért ma már a leprás betegeket gondozók sincsenek komoly veszélyben. Természetesen a fertőző betegekkel kapcsolatos higiénés szabályok betartása alapvető követelmény.
A kórokozó kiirtása rendszerint nem jelent problémát. Annál fontosabb a torzító hegek, csonkolások megelőzése érdekében a gyors felismerés és hatékony gyógyszeres kezelés. Ezek teljesülése esetén a lepra ma már szelíd betegségnek tekinthető - de egyelőre csak a fejlettebb országokban. A gyógyult beteg teljes értékű emberi életet élhet.
A leprától való össztársadalmi félelem azonban az emberiséggel egyidős, amelynek előrehaladott tünetei – a testi torzulások, csonkulások – akkor is visszatetszést, kiközösítést okoznak, ha a beteg már gyógyult, illetve nem fertőz, ezért még ma is jellemző, hogy megkövetelik a betegek társadalomtól történő elkülönítését. A lepra nem örökletes, hanem szerzett betegség, így a leprabeteg szülőknek makkegészséges gyermekeik születnek. A gyermekek viszont érzékenyebbek a fertőzésre, éppen ezért különösen is kegyetlen dolog a megbélyegzés és kirekesztés!
Egy francia újságíró (Raoul Follereau) kezdeményezésére 1953 óta emlékeznek meg a lepra világnapjáról, melynek ideje az ENSZ határozata alapján január utolsó vasárnapja lett. Magyarországon Dobos Károly ny. református lelkész (1902-2004) nevéhez fűződik a lepramisszió segítése, 1974-ben 72 évesen kapott elhívást a távoli földrészeken élő leprabetegek iránti könyörületességre.
Dobos Károly felismerte, hogy a hetvenes években a nehéz körülmények között élő Magyarországról miként lehet mégis minél többeket mozgósítani az emberbaráti segítségre. Kézi kötésű fáslik készítésére toborzott asszonyokat, melyek az akkor még nagyszámú sebes leprás beteg számára jól használhatók voltak, s melyeket a Nemzetközi Lepramisszió kórházaiba postai kiscsomagban küldtek heti rendszerességgel. Három évtizeden át ez jelentette Magyarországról a lehetséges és leleményes segítséget, mely által sokezer magyar ember ismerte meg a Lepramisszió célkitűzéseit és vállalta fel a közvetlen segítségnyújtást. Gyülekezetünkből is több testvérnő ragadott kötő- illetve horgolótűt, és rendíthetetlenül készítették a fáslikat és takarókat.
Amikor 1999-ben szintén a leprásokról tartottam imaórai buzdítást, be is mutattam ezekből mintadarabokat. Hogy ma miért nem teszem? Mert ma már nem természetbeni segítségnyújtást kérnek, hiszen az évtizedek során, de akár 1999 óta is a gyógyszerek korszerűbben lettek, a segítés lehetőségei pedig kibővültek. A postai költségek nagyarányú növekedése miatt ma már nem kifizetődő csomagokat küldeni, leginkább pénzadományokkal lehet a nemzetközi missziót támogatni.
Anyagi támogatásunkkal a lepramisszió kórházaiban és intézményeiben folyó gyógyító-, rehabilitáló-, egészségnevelő-, felzárkóztató-, oktatási-, szakképzési-, életminőség-javítási tevékenységekhez járulunk hozzá. Egy-egy adományból valóságos műtét, valóságos műláb, valóságos tankönyv, valóságos ház és valóságos tehén lesz egy leprabeteg család számára, vagy kutat lehet fúrni belőle egy faluban, vagy villanyt vinni a bozótvidékre –mindez valóságos változtatás az emberiség életén.
Nehéz eldönteni, hogy amit most fogok mondani, arra büszkék lehetünk-e, vagy lehangoltságra ad okot. Ugyanis 2002-re sikerült elérnünk, hogy az angliai központú Nemzetközi Lepramisszió (The Leprosy Mission International) elismerésképpen tagszervezetévé fogadja a magyarországi szervezetet, de a kelet-európai régióból azóta is egyetlenként vagyunk jelen a világ legnagyobb lepraszervezetének munkájában! Ez mindenesetre komoly kötelezettség is a kb. 4500 főnyi magyarországi támogatói bázisnak.
Emlékszem, hogy az 1999-es imaóra után többen jöttek oda hozzám, hogy elkérjék a misszió bankszámlaszámát, vagy megkérdezzék, hogyan tudnának segíteni. Meglepett, de nagyon jól esett, hogy akiknek megemlítettem, hogy ma a leprásokkal kapcsolatban fogok buzdítást tartani, mindenki emlékezett az általam 15 évvel ezelőtt bemutatott fáslira és takarókockára.
Kedves testvérek! Ma ismét átgondolhatjuk, hogy a betegség az betegség, bárhol, bármilyen formában is betegszik meg abban valaki. Amikor gyülekezetünk tagjaiért, vagy az általunk ismert testvérek, családtagok, barátok gyógyulásáért imádkozunk, a jövőben időnként gondoljunk a távolban élő leprásokra is. Aki indíttatást érez, ma is beszerezhet olyan csekket, amin pénzadományt küldhet a lepramisszió számára. Ezenkívül telefon és e-mail elérhetőségeken keresztül is kérhetünk tájékoztatást.
Adjunk hálát a bélpoklosokat készséggel fölkaroló és gyógyuláshoz segítő Lepramisszióért. Imádkozzunk, hogy legyen olyan társadalmi szemléletváltozás, hogy a kirekesztettség ne sújtsa a már gyógyult betegeket, és ne veszélyeztesse az egészségesen született gyermekeket. Kérjünk erőt azok számára, akik a különböző helyszíneken készséggel felvállalják a betegek ápolását, akik megszervezik a pénzadományok lehető legjobb felhasználását, akik fizikailag dolgoznak a tárgyi eszközök, házak, kutak, iskolák építésében, kialakításában.
A Magyar Lepramisszió elérhetősége:
1151 Budapest, Alag u.3.
Tel: 06-30638 4736
E-mail: risko.marta@invitel.hu
Adószám: 18184747-1-42
Bankszámlaszám: 11702036-20705549