Túrmezei Erzsébet: Hálaének
Ma a szívem mélyén boldog
öröm zeng és énekel.
Dicséretet, hálát mondok.
Annyi emlék ébred fel.
Az Úr adta életem.
Ő vezérelt szüntelen.
Erőt, áldást adott nékem,
és megtartott a kegyelmében.
Napról napra, évről évre
utat mindig Ő nyitott.
Áldott, ahogy bölcsen mérte
örömöt és bánatot.
Próbák közt is közel volt.
Irgalmával lehajolt.
Szeretete erősített.
Reményt adott, élő hitet.
Az Úr tervét föl nem éri
soha földi értelem.
Vigaszt csupán az Ő égi
szeretete ad nekem.
Amit fel nem foghattam,
hála azért is, Uram!
Sok jótetted nem érdemlem.
Uram, nagy vagy kegyelmedben!
Ma azért is hálát adok,
s áldlak mindenek felett,
hogy áldó erőkkel hordoz
ezután is kegyelmed.
Már mint boldog gyermeked,
országodban élhetek.
Hatalmaddal tarts meg engem
mindhalálig kegyelmedben!