Pecznyík Pál: Lelki sivatagon...
2013.11.05 18:52
Lelki sivatagon lépdel, lelki lábam,
sivatagi homok, előttem, utánam.
Egy cseppet sem vonzó, e sivatag képe,
lelki sivatagon halad, Isten népe.
Halhatatlan lelkem, ennél szebb hont óhajt,
abban: nem hallani sem jajszót, sem sóhajt.
Abban: nincs lombhullás, verejték, könny, bánat,
az új hon polgára, aranyutcán járhat.
Csak a testi szemnek tetszik, mi látható,
kék Ég, hegy – völgy tenger, zivatar, vágtató.
De ez, bármi szép is, mulandó és véges,
láthatatlan hazám, örök: dicsőséges!
Szebb örök hazámba, Jézus Krisztus az út,
azon vár az Isten, ifjút, időskorút.
bűn, betegség, halál, abból ki van zárva,
oda nem érhet fel, földi zsivaj, lárma.
Mennyei zene szól, aranyhúrú hárfán,
játszadozik a fény, Kerub, Szeráf, szárnyán.
Ez pedig valóság: nem mese, nem álom,
mind ezt, megláthassam, napját alig várom.
Lelki sivatagban, láthatatlan úton,
szemem elé tárul nem soká az új hon!
Kísérőm az úton, a drága Szentlélek,
nem marad el tőlem, míg hazámba érek!
Ott majd megpihenek, nem kell tovább mennem,
hófehér köntösben, él örökké, lelkem.
Celldömölk 2013. XI. 01.