Lukátsi Vilma: Isten adott hegedűt

2013.10.22 17:22

A fényes égen fecske villan:
övé a lég, a végtelen,
A repülés azt jelenti:
– Köszönöm a tért, Istenem!

A napsütötte kavicsok közt
parányi gyík. Már nem is látod.
Fürge mozgása azt jelenti:
– Isten gondol rám! – Megcsodálod?

És azt hiszed, hogy az az Isten,
aki a gyíknak enni ad,
tán megfeledkezik terólad,
s holnapra nem jut jó falat?

Vagy azt hiszed, Aki a fecske
repdeső szárnycsapását méri,
ne tudná azt, mi a te vágyad?
– Még nem is kérted, már kiméri.

És többet ád, értékesebbet,
gyöngyszemeket – kavics helyett!
Nem érzed mégsem, hogy az Isten
téged milyen nagyon szeret?

– Nem próbálod a hála hangját?
(Rossz hangszeren recseg a húr.)
Nehezen nyílik arra ajkad:
,,Mindeddig segített az Úr!’’

– Ne szólj hát! Hálaadás helyett
add Istennek a hangszered!
Ha az Ő ujja játszik rajta,
a hangját meg sem ismered!

Az Ő kezében – nézd – mivé lett
a szakadt húrú hegedű.
Ha Isten Lelke a vonója,
– hallod a hangját? – gyönyörű!

– Köszönöm jó Atyám a reggelt!
– Köszönöm, hogy dolgozhatok.
– Köszönöm a jó egészséget,
Tőled csak jót kaphatok!

Ha betegség is – légy ádott érte,
mert Tőled jő a gyógyulás!
A gondjaim kezedbe tettem,
Te tudod vinni, senki más!

Köszönöm, hogy szüleim vannak,
s légy áldott, ha már nincsenek!
Tenálad vagyok mindig otthon
Nem vagyok árva, bús gyerek!

– Köszönöm, hogy szabad szeretnem!
És köszönöm azt, ami fájt!
– Köszönöm a fényt az égen,
s köszönöm a ködös homályt!

És köszönöm az őszi erdőt!
És köszönöm, hogy van szemem!
Hogy sok bűnömön keresztül
mégis csak látlak, Istenem!

S köszönöm Őt, a legdrágábbat,
a váltságdíj lefizetőt!
S azt, hogy ,,az én Megváltóm él,
s porom felett meglátom Őt.’’