2018. április 13. péntek

„A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává.”

(Zsoltárok 104,4)

Istenünknek engedelmeskednek a természet akarat nélküli elemei, a szárazföld és a tengerek, a felhõk és a szelek. Csak mi kaptunk önálló akaratot Teremtõnktõl ajándékul. Milyen szégyen, hogy "ajándék akaratunk" száll újra és újra szembe vele! Mit meg nem tehetett volna, és mit meg nem tehetne velünk, hogy a tõle kapott és mégis elpártolt akaratunkat megtörje! Isten azonban ad idõt és lehetõséget jóságának felismerésére. Leszünk-e követeivé, hogy a tömegek akarata helyett a szelek és a lángoló tûz példáját kövessük?

A nap éneke:

HOGYHA HAJT A SZÉLVÉSZ

1.Hogyha hajt a szélvész vad hullám felett.

És remegve félsz, hogy minden elveszett.

Vedd számon az áldást, nézd meg egyenként.

Lásd az Úr kezéből mennyi jó is ér.

Refr:

Nézd az áldást, nézd meg egyenként,

Nézd az áldást, mind a jót mi ért.

Nézd az áldást, nézd meg egyenként,

S lásd az Úr kezéből mennyi jó is ért.

2.Gond, ha nyomja lelked, válladat kereszt.

S szinte attól tartasz: el se bírod ezt.

Vedd számon az áldást, s oszlik bánatod.

S vígan énekelve töltöd a napod.

Refr: Nézd az áldást…

3.Így a földi harcban, míg tart életed,

El ne csüggedj soha, mert az Úr veled.

Vedd számon az áldást, vedd minden napon.

S angyalok kísérnek végig utadon.

Refr: Nézd az áldást…