2017. szeptember 4. hétfő

2017.09.03 21:25

2017. szeptember 4. hét­fő

 

„Is­ten az, aki min­ket ve­le­tek együtt meg­erő­sít Krisz­tus­ban.”

(2.Korinthus 1,21)

 

Ener­gia­hi­á­nyos és gaz­da­sá­gi vál­ság ál­tal súj­tott vi­lá­gunk­ban fé­lő, hogy el­fogy a min­den­na­pi élet­hez és a küz­del­mes ke­resz­tény élet­út­hoz az ener­gia és a szük­sé­ges esz­köz­tár. Ku­tat­juk a meg­ol­dást, de ku­dar­cok so­ra mu­tat­ja, ke­ve­sek va­gyunk ah­hoz, hogy új­ra­tölt­sük éle­tünk le­me­rü­lő ak­ku­mu­lá­to­rát. Hát nem ma­gá­tól ér­te­tő­dő, hogy at­tól kér­jük, vár­juk és fo­gad­juk el, aki min­den ener­gia for­rá­sa és össze­fo­gó­ja? Is­ten az, aki meg­erő­sít. De a mon­dat két ki­egé­szí­tő ré­szét vé­gig kell gon­dol­nunk: Krisz­tus­ban és – ve­le­tek együtt.

 

A nap éneke:

CSAK KRISZTUSBAN, KAPTAM REMÉNYT

 

1.Csak Krisztusban, kaptam reményt

Új örömet, új életcélt.

Õ rá mindég, számíthatok,

Bármilyen nagy próbát kapok.

Szerelme lángja, égig ér,

Békéje mélyebb, tengernél.

Hû pártfogóm, Õ mindenem,

Nagy szeretettel véd engem.

 

2.A Krisztusban, ki gyermek lett,

Isten a földön meg jelent.

Úgy jött ide, mint ajándék,

Menteni jött, de Õt verték.

Míg értünk halt a kereszten,

Kiengesztelte az Istent.

A bûnöm mind, Õ rajta volt,

Így nekem életet adott.

 

3.Míg teste sírban nyugodott,

Gondolták a Fény halott.

De harmadnap, feljött a Nap,

Krisztus a sírból feltámadt.

Most már Övé, a gyõzelem,

Megszabadult, az életem.

Én az övé, Õ az enyém,

Áldozatának érdemén.

 

4.Nincs több bûnvád, rémes halál,

Krisztus bennem él most már.

És bölcsõmtõl, a síromig,

Õ vele eldõlt sorsom is.

Sem nem pokol, sem emberek,

Kezébõl már, ki nem vehet.

Míg visszatér, vagy menybe hív,

Nagy diadalban részesít.