2017. november 10. péntek

2017.11.10 08:41

2017. november 10. péntek

 

Jézus mondja: „Az asszonynak sok bûne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.”

(Lukács 7,47)

 

Mit tesz, hogyan viselkedik az az ember, akinek megmentik az életét, például kihúzzák az utolsó pillanatban egy szakadékból, vagy kimentik egy égõ házból? Szó nélkül odébbáll? Vagy pár udvarias, de érzelemmentes szóval köszönetet mond, esetleg a nyakába borul megmentõjének, megöleli, és szívbõl jövõen hálálkodik neki? Ha nagyon nagy veszélyben volt, és drága számára az élet, akkor ez utóbbi a legvalószínûbb. Jézus azzal, hogy megbocsátott, megmentette a történetbeli asszony életét. A bûnös nõ Jézus iránti hálája, szeretete megragadó, õszinte, példaértékû. Jézus megbocsátja bûneimet, ezáltal életem megmentõjévé válik. Nem kell kárhozatra jutnom, szakadékban, égõ házban rekednem. Kiment engem, és én nem gyõzõk hálát adni neki ezért!

 

A nap éneke:

MEGVÁLTÓM SZÓL NEKEM

engi diadalát.
 
3. Ha félelem, baj támad,
Vagy kísértés tör ránk,
Csak nézzük keresztfádat,
Az üdvnek zálogát.
Már vége lett az éjnek,
Az Úr nagy napja kél!
Vár ránk az örök élet
A mennyben Istennél.AZ ÚRNAK ZENGJEN ÉNEK
 
1. Az Úrnak zengjen ének,
Fel, égig ujjongó,
Őt áldja földön s mennyben,
Mert győztes Megváltó!
Ő megszerezte nékünk
A bűnök váltságát,
Fölvette minden vétkünk,
És értünk bűnné vált.
 
2. De messze tűnt a bánat
Harmadnap reggelén,
És felragyogva áradt
Sugárzó, tiszta fény.
Feltámadt Jézus Krisztus,
Legyőzve a halált;
Az őt dicsérő himnusz
Zengi diadalát.
 
3. Ha félelem, baj támad,
Vagy kísértés tör ránk,
Csak nézzük keresztfádat,
Az üdvnek zálogát.
Már vége lett az éjnek,
Az Úr nagy napja kél!
Vár ránk az örök élet
A mennyben Istennél.