2017. március 12. vasárnap

2017.03.11 21:43

2017. március 12. vasárnap

A BAPTISTA SAJTÓ NAPJA

 

„Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!”

(Márk 13,31-32)

 

Minden evangélium megírta, hogy az Emberfia eljövetele idejét nem tudja senki, csak az Atya egyedül. Még a Fiú sem. Talán nem érthetően mondta el mindezt Jézus? Dehogynem. 
Mit tehet a baptista sajtó? Segíthet például ennek az olyan világos jézusi tanításnak az elfogadtatásában; hiszen egyrészt ma is számolgatnak sokan, másrészt nem veszik komolyan, hogy hamar itt lesz az a nap. Ha kiadványaink megtalálnák a módját, hogy az olvasókat éberségre, a kegyelmi idő célszerű felhasználására, készenlétre ösztönözzék, máris betöltötték hivatásukat. 
Lehet, hogy még életünk idejében megérkezik, mint ahogy Pál gondolta; vagy akár holnap is? Akkor aki nem akar lemaradni, jobb, ha velem együtt azonnal elkezd készülődni!

 

A nap éneke:

ÉBREN LÉGY!