2017. május 19. péntek
2017. május 19. péntek
„Simeon karjába vette a gyermek Jézust, áldotta az Istent, és ezt mondta: "Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet."
(Lukács 2,28-30)
Simeon várta az Istentõl megígért Szabadító eljövetelét. Csendben várt annak ellenére, hogy az évek látszólag hiába múltak el felette. Jó tudnunk, hogy Isten nemcsak általánosan a nagyvilágnak nyilatkoztatja ki kegyelmét, hanem személy szerint mindnyájunknak részt fog abból adni. Simeon karjaiban tarthatta a kis Jézust. Azóta hány vágyakozó és reménykedõ szív láthatta meg már vele együtt, hogy immár nem a jövendõ rejtegeti a Megváltót, hanem jelenbeli valóság, akit a szívünkhöz szoríthatunk! Ezután Simeonnak már nem fontos, hogy földi életében folytatódjon napjainak a sora: amiért érdemes volt élnie, azt megkapta. Vajon mi már megkaptuk ezt? Mert van-e nagyobb öröm, mint meglátni az üdvösséget?
A nap éneke:
KEZED HA ÉRINT