2017. december 19. kedd

2017. december 19. kedd

„Vár­va vár­tam az Urat, és ő le­ha­jolt hoz­zám, meg­hal­lot­ta ki­ál­tá­so­mat.”

(Zsoltárok 40,2) 

Én ki­csiny­nek, tö­ré­keny­nek, ki­szol­gál­ta­tott­nak ér­zem ma­gam: csak egy pont va­gyok, egy ho­mok­szem a si­va­tag­ban. És még­is fon­tos! Nem ér­tem, mi­ért, de a szá­má­ra ér­té­kes va­gyok. És én, ez a je­len­ték­te­len sen­ki, szól­tam a Te­rem­tő­höz. Csak úgy, mert a ter­hek alatt ki­sza­ladt a szá­mon. Fel­jaj­dul­tam és vár­tam: „Is­te­nem, légy a se­gít­sé­gem­re!” És ő egy­szer csak, egy tel­je­sen vá­rat­lan pil­la­nat­ban oda­ha­jolt hoz­zám, az ap­ró te­remt­mény­hez, köz­vet­len kö­zel. Ki­emelt a cisz­ter­ná­ból, biz­ton­sá­gos alap­ra he­lye­zett en­gem. És most bol­dog va­gyok…!

AZ ÚR KÖZEL! 

A nap éneke:

KRISZTUS VISSZAJÖN