2017. augusztus 31. csütörtök

2017.08.30 22:11

2017. augusztus 31. csütörtök

 

„Ments meg az ellenem vétőktől, ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak! Néma maradok, nem nyitom ki számat, hiszen te munkálkodsz.”
(Zsoltárok 39,9-10)

 

Mennyi alkalommal kérjük imádságainkban, vagy akár csak egy fájdalmas sóhajban az Úr segítségét. Viszont azt is el akarjuk mondani neki, hogyan tegye. Aki ellenünk van, azt mi is „minősítjük”, és elvárjuk, hogy Isten kellő módon megbüntesse. Pedig az egyetlen bölcs emberi viselkedési mód, ha nem szólunk bele az Úr dolgába. Ha ő meg akar szabadítani minket, azt is tudja, hogyan fogja tenni. Majd ő munkálkodik, és az valóban a javunkra lesz. Talán nem csupán nekünk, hanem annak a másik embernek is, akivel bajunk támadt. Fogjuk be a szánkat, és nyissuk ki a szívünket, hogy mennyei Atyánk Szentlelke által munkálkodhasson. Ne legyünk gátjai szent terveinek! Legyen örök példaként előttünk az Úr Jézus Krisztus, aki szenvedései előtt is azt kérte, hogy az Atya akarata legyen meg, ne az övé. Ebből származott a bűnös világra, és a mi életünkre nézve is a bűnbocsánat és az üdvösség.

 

A nap éneke:

ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK

 

ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK