2017. augusztus 30. szerda

2017.08.30 08:41

2017. augusztus 30. szerda

 

„Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!”
(Zsoltárok 39,8)

 

Olyan világban élünk, amely rendszeresen megfogalmazza velünk szemben a maga elvárásait. Ennek egyenes következménye, hogy hamarosan mi is ilyenekké válunk. Naponként egyre többekkel szemben soroljuk fel, hogy mit akarunk tőlük, majd végül kiosztjuk magát az Urat is. - Pedig van más út is, csak ezt nem akarja hallani a zúgolódó világ. A csöndes imádság, amely nem kérés özöneit önti a mennyei trónus elé, hanem azt a belső reménységet, melyet nem ingathat meg semmi. Ezzel az indulattal fordult az Úr Jézus a mennyei Atya felé. Nem elvárásait, hanem reménységét, feltétel nélküli bizalmát fogalmazta meg az ötezer kenyerénél, Lázár feltámasztásánál, a Gecsemáné véres verítékénél, és a golgotai kereszt kínjainál egyaránt. Tudta, hogy mit várhat, de azt is, hogy akiben reménykedik, annak kezéből senki sem ragadhatja ki. – Mi is megfogalmazhatjuk elvárásainkat Istennel és az emberekkel szemben egyaránt. De csakis az Úrba vetett hit és reménység tesz késszé arra, hogy ne csupán elvárásaink, hanem odaszánásaink is legyenek, melyekből nyilvánvalóan látszik, hogy kihez tartozunk.

 

A nap éneke:

CSAK TE VAGY ÉN ISTENEM

 

CSAK TE VAGY ÉN ISTENEM