2017. augusztus 27. vasárnap
2017. augusztus 27. vasárnap
„Néma voltam, szótalan, hallgattam, de ez nem volt jó, fájdalmam kiújult. Szívem fölhevült bennem, míg sóhajtoztam, lángra lobbantam, nyelvemmel beszélni kezdtem.”
(Zsoltárok 39,3-4)
El lehet hallgatni fájdalmainkat, mikor mások bántanak. Talán még azt is sikerül kifelé mutatni, hogy egyáltalán nem érdekel az egész. Megzabolázhatjuk nyelvünket, gesztusainkat, de a szívünket nem. Az bizony szenvedi a bántásokat, a némaság nem segít rajta. Előbb ott a csend, aztán a sóhajtozás, végül pedig a fájdalmas kifakadás. Ha ez nem történik meg, fájdalmunk képes minket megölni is. De egyáltalán nem mindegy, kinek mondjuk el lelki gyötrelmeinket. Ha embereknek, azt sajnos gyakran ellenünk fordítják. Ha viszont az Úrnak, ő megnyugtat, megvigasztal, erőt ad sebzett lelkünknek. Lelki gyötrődéseink, vagy fájdalmas kifakadásaink legfőbb oka, ha hiányzik az Úrral való lelki közösség. Amit imában Jézus elé viszünk, az csodálatos módon gyógyulni kezd. Ha elfojtjuk, olyan lesz, mint a kitörés előtti vulkán, mely végül felrobban, és kibocsátja izzó harag láváját. Te kinek mondod el, ami bánt?
A nap éneke:
LELKI PRÓBÁIMBAN