2017. augusztus 21. hétfő
2017. augusztus 21. hétfő
„Mert benned reménykedem, Uram, te majd megfelelsz neki, Uram, Istenem!”
(Zsoltárok 38,16)
Minél nagyobbnak érezzük sérelmeinket, annál nagyobb a bennünk feszülő indulat. Ha magunk is tudjuk, hogy nem győzhetünk, akkor elkezdünk mindenféle rosszat mondani a másikról a háta mögött. Még az is lehet, hogy teljesen igaz, amit mondunk, vagy átokként kérünk rá. De mindenképpen méltatlan az Úr Isten gyermekéhez. Az Ige arra tanít minket, hogy az Úré a bosszúállás. Jézus Krisztus arra bíztat, hogy szeressük ellenségeinket, és tegyünk jót azokkal, akik rosszra törekednek ellenünk. Még csak ki se mondjuk, ami bennünk feszül, hanem uralkodjunk indulatainkon, ha jogosnak tűnnek, akkor is. Legyünk türelemmel, mert mennyei Atyánk majd megfelel mindenkinek. Ha igazán reá bízzuk magunkat, és benne reménykedünk, ő minden a helyére tesz. Ellenségeinket is jóakaróinkká, barátainkká, hitben testvéreinkké tudja tenni.
A nap éneke:
A SZERETET HATALMÁT ÁLDOM