2017. augusztus 18. péntek
2017. augusztus 18. péntek
„Ellenségeid ordítoztak kijelentésed helyén, és kitűzték ott jelvényeiket. Olyanok voltak, mint akik a sűrű fák közt fejszét emelnek magasra. Még faragványait is mind összetörték fejszékkel és baltákkal. Lángba borították szent helyedet, porig alázták neved hajlékát. Igázzuk le őket egészen! - mondták magukban, és fölperzselték az országban Isten minden hajlékát.”
(Zsoltárok 74,4-8)
Jeruzsálem számtalanszor megélte azt, amit a zsoltáros itt leír. Ellenség szállta meg a várost, gyalázta meg a szent templomot, fosztotta ki annak kincseit. De minderre elmondhatták, hogy ellenség tette. Jézus elítélésekor viszont Isten testet öltött templomát, az Úr Jézus Krisztust, saját népének vezetői adták pusztulásra. Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be. Isten mégis a megvetett sarokkövön építette fel lelki házát: A feltámadott Úr Jézus Krisztuson egyházát.
A nap éneke:
ÁLLD MEG ISTEN NÉPEDET