2016. november 4. péntek

2016.11.03 22:11

2016. november 4. pén­tek

 

„Az oko­sok fény­le­ni fog­nak, mint a fény­lő ég­bolt, és akik so­ka­kat igaz­ság­ra ve­zet­tek, mint a csil­la­gok, mind­örök­ké.” 

(Dániel 12,3)

 

Má­té evan­gé­li­u­má­ban Jé­zus is idé­zi a pró­fé­ci­át a bú­za és kon­koly pél­dá­za­tá­nak ma­gya­rá­za­ta­ként (13,43). Bűn, íté­let és ke­gye­lem: ho­gyan le­he­tünk oko­sak, iga­zak (Mt 13)? Ho­gyan áll­ha­tunk majd Is­ten szí­ne elé? Mi­re tá­ma­dunk fel? Mi­re „elég” e föl­dön gyűj­tött szel­le­mi, anya­gi tő­kénk, okos­sá­gunk…? Ha el­ta­szí­tot­tuk az igaz­ság hoz­zánk szó­ló üze­ne­tét, ha nem ve­zet­tünk mást sem az igaz­ság­ra, ha be­ta­pasz­tot­tuk a fü­lün­ket az ige élő sza­va előtt? Min­den egyes nap­pal ha­la­dunk a fe­lé a nap fe­lé, ami­kor min­den tett­re és szó­ra a leg­erő­sebb vi­lá­gos­ság fé­nye ve­tül. Ne fél­ve, ha­nem Is­ten­ben bíz­va ha­lad­junk e fe­lé, fe­lénk nyúj­tott ke­zét, hoz­zánk szó­ló sza­vát el­fo­gad­va!

 

A nap éneke:

FÖLDI LÉTÜNK…