2016. március 25. Nagypéntek

2016.03.24 22:19

2016. március 25. Nagypén­tek

 

„Em­lé­kez­ze­tek vissza, ho­gyan be­szélt nek­tek, ami­kor még Ga­li­le­á­ban volt: az Em­ber­fi­á­nak bû­nös em­be­rek ke­zé­be kell adat­nia és meg­fe­szít­tet­nie és a har­ma­dik na­pon fel­tá­mad­nia.”

(Lukács 24,6b–7)

 

Em­be­ri ésszel fel­fog­ha­tat­lan, hogy mit kel­lett Jé­zus­nak el­vi­sel­nie. Imád­sá­ga – drá­mai rö­vid­sé­gé­ben – az egyik leg­meg­ren­dí­tõbb tu­dó­sí­tás, akár­csak az „én Is­te­nem, mi­ért hagy­tál el en­gem” ke­resz­ten mon­dott sza­vai. Ami­kor erõnk fe­let­ti, te­her van raj­tunk, ami­kor ví­vó­dunk, „sor­sunk be­tel­je­se­dé­sé­tõl” fé­lünk, bíz­zunk. Kér­jük az Is­tent. Nem ad olyan „kely­het” ame­lyet nem bí­runk el. Ha az õ aka­ra­ta lesz meg raj­tunk, ak­kor nem fé­le­lem és gyöt­re­lem, örök ha­lál és kín, ha­nem élet és üd­vös­ség lesz ré­szünk.

Nagy­pén­tek: a gyász és a fáj­da­lom órái. Sze­münk elõtt pe­reg­nek a kép­koc­kák. Még nem ér­ti sen­ki, csak az élet­te­len test, a sír­kam­ra a va­ló­ság. Itt a vég. Itt?

 

A nap éneke:

TIZENKÉT SEREG ANGYAL