2016.03.15 21:57

2016. március 16. szer­da

 

„Ó, mily szép és mily gyö­nyö­rû­sé­ges, ha a test­vé­rek egyet­ér­tés­ben él­nek! Csak oda küld az Úr ál­dást és éle­tet min­den­kor.”

(Zsoltárok 133,1.3b)

 

Ci­va­ko­dó csa­lá­dok, ve­sze­ke­dõ gyülekezeti elöljárók… Vá­lás, szét­köl­tö­zés, egy­más tönk­re­té­te­le… Meg­rom­lott em­be­ri kap­cso­la­tok… De Is­ten­nél más­kép­pen van min­den! Nem­csak majd egy­ko­ron oda­fent, ha­nem már itt lent, ha va­ló­ban rá fi­gye­lünk, ha en­ged­jük, hogy ve­zes­sen. Va­la­hogy ész­re­vét­le­nül ki­nyí­lik a kis vi­rág, szin­te lát­ha­tat­lan mó­don mú­lik a vi­har­fel­hõ, és bé­ke köl­tö­zik a bé­két­len­ke­dõk há­zá­ba. Is­ten cso­dá­ja, az õ ál­dá­sa ez. Én is meg­ta­pasz­tal­ha­tom!

 

A nap éneke:

VESD CSAK GONDJAID AZ ÚRRA