2016. június 4. szom­bat

2016. június 4. szombat 

„Bû­ne­im bün­te­té­se utol­ért en­gem, át­te­kin­te­ni sem tu­dom õket. Uram, si­ess se­gít­sé­gem­re!”

(Zsoltárok 40,13–14)

Bû­ne­ink, mint a csa­hos ku­tyák, utá­nunk jön­nek és be­lénk mar­nak. A sok há­rí­tás, el­foj­tás, mel­lé­be­szé­lés után ide­je len­ne meg­sza­ba­dul­ni. Egyé­ni és kö­zös­sé­gi éle­tün­ket is be­bo­rít­ják a bû­nök. Lát­juk-e, érez­zük-e, hogy így nem me­het­nek to­vább dol­ga­ink, ügye­ink? Akin bûn ural­ko­dik, an­nak pré­di­ká­lá­sa, val­lá­sos­sá­ga erõt­len, hi­tel­te­len, nem so­kat ér. Test­vér, ki­álts a Min­den­ha­tó­hoz, Meg­vál­tó­hoz tel­jes szív­vel: Uram, si­ess se­gít­sé­gem­re! Bo­csásd meg bû­nö­met, hogy nél­kü­led él­tem, és eb­bõl sok baj és nyo­mo­rú­ság kö­vet­ke­zett. Kö­szö­nöm, hogy ér­tem is meg­hal­tál a ke­resz­ten. Sza­ba­dí­tá­sod­ra vá­gyom, Uram!

A nap éneke:

HOGYHA BŰNEIM TERHE NYOM