2016.07.17 21:08

2016. július 18. hét­fő

 

„Egy szol­ga sem szol­gál­hat két úr­nak, mert vagy az egyi­ket gyû­lö­li, és a má­si­kat sze­re­ti, vagy az egyik­hez ra­gasz­ko­dik, és a má­si­kat pe­dig meg­ve­ti.”

(Lukács 16,13)

 

Ko­moly bel­sõ meg­ha­son­lást, mo­rá­lis csõ­döt idéz­het elõ, ha két (több) urat, esz­mét, el­vet aka­runk a ne­künk ada­tott egy szív­vel és lé­lek­kel szol­gál­ni, kö­vet­ni, val­la­ni. Tak­ti­ká­zik a vi­lág, tak­ti­ká­zunk mi is, fel­ad­juk az el­ve­in­ket, „új­ra­gon­dol­juk” a hi­tün­ket, asze­rint, hogy mi­ként ér­vé­nye­sül­he­tünk job­ban. De hol is? Itt, ahol van negy­ven-öt­ven-hat­van év­nyi éle­tünk. És köz­ben? És az­után? Jé­zus azt mond­ja: így nem le­het. Nem így le­het jól! Nem er­re hív az Úr­is­ten. Ál­lás­fog­la­lás­ra kész­tet az ige, ami­kor meg­hall­juk. Jé­zus élet­út­já­nak vál­la­lá­sá­ra szó­lít fel, tak­ti­kák és la­ví­ro­zá­sok nél­kül.

 

A nap éneke:

HA FÖLDI ÚTAD VÉGET ÉR