2016. július 17. vasárnap

2016.07.16 21:24

2016. július 17. va­sár­nap

 

„Meg­es­küd­tem ne­ked, és szö­vet­ség­re lép­tem ve­led – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém let­tél.”

(Ezékiel 16,8)

 

Mi­lyen jó len­ne egy meg­bíz­ha­tó szö­vet­sé­ges! Va­la­ki, aki­vel egy irány­ba néz­he­tünk, egy­fe­lé me­he­tünk, aki­nek a vál­la ak­kor is erõs, ami­kor a mi­énk gyön­ge, és át­vál­lal­ja a ter­he­in­ket. Aki­nek van jó sza­va, jó ta­ná­csa, böl­cses­sé­ge, de­rû­je. Aki har­ca­ink­ban mel­let­tünk áll; ha föld­re ke­rü­lünk, ki­áll he­lyet­tünk, és küzd. Aki­nek fon­tos a lel­künk, a bá­na­tunk is. Aki hû­sé­ges, aki ke­zes­ke­dik ér­tünk. Aki a mi­énk, és akié mi va­gyunk. Ta­lán csak álom, hogy ilyen társ lé­te­zik? Most az igé­re néz­zünk: a jó hír, hogy még mi­elõtt meg­szü­let­tünk, va­la­ki már gon­dos­ko­dott ró­lunk, és gon­dolt ránk. És el­ké­szí­tett min­dent. Ne­künk „csak” el kell fo­gad­nunk a számunkra kí­nált szö­vet­sé­get és ki­mon­da­ni: kö­szö­nöm, Uram Jé­zus, hogy te mind­ezt egy­szer­re meg­adod és meg­te­szed ér­tem.

 

A nap éneke:

SZEMEM A BÉRCEKRE VETEM