2016. február 28. vasárnap

2016.02.27 22:10

2016. február 28. vasárnap

 

„Mert tet­szett az egész Tel­jes­ség­nek, hogy Krisz­tus­ban lak­jék, és hogy ál­ta­la bé­kél­tes­sen meg ön­ma­gá­val min­dent, a föl­dön és a menny­ben.”

(Kolossé 1,19–20)

 

Ezt meg nem ért­jük. De hát hogy is ér­te­nénk, ha õ a min­den­ha­tó Is­ten, mi pe­dig kis por­sze­mek va­gyunk hoz­zá mér­ten! Ami­kor Is­ten elénk áll, csak le­bo­rul­ni tu­dunk, és imád­ni tud­juk õt. A leg­fon­to­sab­bat még­is ért­het­jük: a bû­ne­ink mi­att ha­rag­vó Is­ten bé­kélt meg ve­lünk Jé­zus vált­ság­ha­lá­la ál­tal. Sze­ret az Is­ten. Jó Atyánk az Is­ten. Gyû­lö­li a bûnt, de sze­re­ti az em­bert. Mit te­gyen? Mi­lyen ér­zés ne­ki a te Is­te­ned­nek len­nie? Jé­zus pe­dig szen­ved min­den ba­junk és be­teg­sé­günk és min­den igaz­ság­ta­lan­ság mi­att, még­is em­ber­ré lett. Mi­lyen ér­zés ne­ki em­ber­nek len­nie?

 

Egy vers vasárnapra:

OTTHON

Otthonom a templom.
Ajtaján beérve mindig hazaérek.
Ismerősen csendül fülembe az ének,
Mintha minden hangja simogatás lenne.
Égi Atyám keze simogat meg benne.

Megterített asztal.
Éhező mellőle sose kell fel éhen.
Megelégedhetek mennyei kenyerem:
Élet kenyerével, élet italával,
Igével, szentségben Krisztussal, magával.

Mesterem műhelye.
Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen,
Hogy régi emberből új emberré tegyen:
Hogy amíg templomát látogatom híven,
Templommá formálja egész bűnös szívem.

Otthonom a templom.
Mennyei otthonom halvány földi mása,
Drága tükörképe, szent hívogatása…
Míg egykor mennyei hajlékod befogad
Köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!                      

Túrmezei Erzsébet

 

A nap éneke:

SZÜKSÉGEM VAN RÁD