2016.12.09 21:26

2016. december 10. szombat

 

„Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem.”

(Zsoltárok 55,17)

 

A zsoltáríró azért szenved, mert legjobb barátja hûtlenül cserbenhagyta. Bizony az élet egyik legfájdalmasabb élménye, amikor az hagy cserben minket, és az él vissza érzelmeinkkel, akit bizalmunkba fogadtunk. A zsoltáros egészen odáig jut elkeseredésében, hogy átkot, sõt halált kíván volt barátjára. De utána belátja, hogy nem az átokmondás vagy az emberektõl való menekülés a kiút ebbõl a csalódottságból, hanem az Istenhez fordulás. Nem világgá kell kiáltanunk panaszunkat, sérelmeinket, hanem el kell csendesednünk Istenünk elõtt. Lehetséges, hogy õ ezáltal valamilyen nagyobb bajtól ment meg minket. Ha az emberek elhagynak is, az Úr mindig biztos oltalmat jelent számunkra. Ezt éli át a zsoltáríró, és ez ad megnyugvást neki is.

BÉKÉS ADVENTI VÁRAKOZÁST!

 

A nap éneke:

A MÉLYSÉGBŐL KIÁLLTOK HOZZÁD