2014. december 2. kedd

2014.12.01 22:54

2014. december 2. kedd

 

,,Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt." 
(1. Korinthus 1:28-29)


Jól ismeri Istenünk a mi emberi természetünket. Dicsekvő, öndicsérő, saját teljesítményünket túlbecsülő magatartásunkat, amellyel együtt jár az is, hogy másokat lebecsülünk. Szeretünk ,,valakik" lenni, és ezáltal fölékerekedni társainknak. Isten nem tud mit kezdeni a világ szemében nagyokkal, előkelőkkel, a valakikkel. Ezért választja Jézus is tanítványai közé az egyszerű halászokat, a lenézett vámszedőket, a nem lármázó, csendes, talán éppen lenézett embereket. Ne féljünk kicsinységünktől, a lenézettségtől sem. Isten előtt nem a dicsekvő ember állhat meg, hanem az, aki elfogadja szeretetét, és aki ha valakivel dicsekszik, az csak erőt adó, megváltó Ura, Jézus lehet.

 

BÉKÉS ADVENTI VÁRAKOZÁST!
 

A nap éneke:
ISTEN NÉPE MIND